Irodai munka a járvány után – ahogy egy négyszeres Szerethető Munkahely díjas cég People and Strategy igazgatója látja 3. rész
Mi lesz a járvány után?
A járvány elmúltával érték marad-e a teljes körű kényelmi szolgáltatást, rekreációt, egészségtudatosságot biztosító iroda, vagy inkább az otthoni munkavégzés további biztosítása jelent majd vonzerőt? Mindezekről Bíró Ágotát, a négyszeres Szerethető munkahely díjat elnyerő Emarsys Technologies Kft. People and Strategy igazgatóját kérdeztük.
A lelki egészség, a munka és a magánélet egyensúlyba hozása minden korosztály számára fontos szempont. Ez megvalósítható rugalmas munkaidővel és home office lehetőségével. A munkahelyi jóllétet erősíti az is, ha a családközpontúság értéként jelenik meg, vagy például az irodába be lehet vinni háziállatokat. Az állatbarát munkahelyek tapasztalata, hogy az állatok jelenléte csökkenti a munkahelyi stresszt, segíti, hogy rövidebb szünetekkel megszakítsák a számítógépen való munkát és építi a kapcsolatokat, a közösséget. Ezek mellett a lelki egészség fenntartását az is segíti, ha a munkatársak látják a fejlődési lehetőségüket. Mit gondol minderről Ágota?
- A rugalmas munkaidő és időnként a home office lehetősége nálunk most már alap. A „Parental Policy”-ban leírjuk, hogy mivel támogatjuk a szülőket. Itt a személyre szabott támogatás elvét is követjük, vagyis igyekszünk mindenkit abban segíteni, amire épp szüksége van. Minden dolgozónknak nyújtunk magán egészségügyi ellátást, amibe családtagokat is beléptethetnek. A kisállatokat is szívesen látjuk az irodában, ezért született meg a „Kutya policy” is.
A továbbképzések, külsős és belsős tréningek, konferenciák, házon belüli tudásmegosztások tartása, hard és soft skill fejlesztések, a mentorprogram mellett nagy siker nálunk, hogy a nem pandémiás időben sok külföldi konferenciára küldtük az embereket; cserébe azt kértük tőlük, hogy a megszerzett tudást osszák meg. Büszkék vagyunk a „Learning and Innovation Friday” programunkra, aminek keretében munkatársaink minden pénteken tanulásra, önfejlesztésre tudják szánni az időt.
Mi az, amivel az Emarsys iroda plusz tud nyújtani az otthoni munkavégzéssel szemben? Miért jó oda bemenni?
- Az elmúlt egy évben óriási változás történt a munkavégzésben: olyan mintha új végtagokat növesztettünk volna és megtanultunk zsonglőrködni a virtuális térrel. Kiderült, hogy zoomon is meg lehet tartani a stand-upokat és retrókat, az agilis ceremóniákat, sőt, még a párprogramozás is kivitelezhető. Nagyon sokat tettünk azért, hogy a virtuális térben is „találkozzunk”. Vannak dolgok, amiket nem lehet pótolni, még akkor sem, ha egyébként áttetük őket zoomra: ha valaki látta már Robit és Tomit bűvészkedni az auditóriumban lélegzetet visszafojtva, vagy hallotta az Emarsys band profi előadását a karácsonyi bulin, ahol mellesleg retro számítógépes játékokat játszottunk és hajnalig táncoltunk, az tudja miről beszélek. Az Emarsys azért lett ilyen közösség, mert egy dologban sosem hoztunk kompromisszumot: az emberek kiválasztásánál. Ennek köszönhető, hogy emberileg és nemcsak szakmailag csodás munkatársaink vannak: okosak, viccesek, inspirálóak. Alig várjuk, hogy újra együtt legyünk és ne zoomon meditáljunk, bűvészkedjünk, főzzünk, sportoljunk vagy filmet nézzünk. Bár kétségtelen, ezek is elég viccesek voltak.
Milyen a jövő ideális munkahelye? Home office, vagy well office?
- Véleményem szerint, még ha sikerül is az otthonunkban egy külön helyiséget irodaként kialakítani és ergonomikus bútorokkal berendezni, ahol maximális kényelemben, a munka-magánélet egyensúlyát megtartva dolgozhatunk, egy valami akkor is hiányozni fog az életünkből: a munkatársakkal való személyes kapcsolat: a közös ötletelés, az informális beszélgetés, az étkezés, a csapatmunka élménye, az irodai hangok, a metakommunikáció, a jellegzetes szagok, – vagyis a munkahelyi légkör. A hosszú home office alatt látszott, hogy sokaknak hiányzott a valódi találkozás, egyszerűen azért, mert szerettek bejárni az Emarsys-ba és nem elsősorban a Túró Rudi, kávé és ping-pong asztal miatt, hanem a csapat, a barátok miatt. Furán hangozhat, de mi itt olyanok vagyunk, mint egy család. Összetartozunk, támogatjuk egymást és jókat röhögünk együtt. Vagy éppen éjszakába nyúlóan együtt próbálunk megoldani problémákat, nem azért, mert valaki ül a nyakunkon, hanem mert szeretjük EGYÜTT megoldani a problémákat. Ez az, ami leginkább megkülönbözteti az Emarsys-t más cégektől és ez az az élmény, amit nem lehet egy otthoni munkavégzés során átélni.
Meggyőződésem, hogy a munkatársak megtartása és a legjobb képességű munkavállalók bevonzása érdekében a járvány elmúltával még jobban felértékelődik majd a személyes munka élménye és még inkább szükség lesz a szerethető irodai munkakörnyezet kialakítására.
- Úgy tűnik ennek is befellegzett
- In Memoriam Antall József
- Varju László lemondott képviselői mandátumáról
- Nem támogatják az óvodák racionalizálását Csepelen
- Ünnepeljünk együtt fenntarthatóan az adventi időszakban a Klauzál téri Vásárcsarnokban!
Hozzászólások