Droglabor XI. kerület – Droglabort számolt fel a rendőrség Budapesten csütörtökön, majd elfogták a kábítószer előállításához használt lakás bérlőjét és társát – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.
Hirdetés
A rendőrségi honlapon azt írták, hogy a BRFK Felderítő Főosztály és a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói csütörtökön egy lakásbetörés-sorozat miatt mentek ki egy XI. kerületi lakásba, ahol egy droglabort találtak.
Az eljárásban kiderült, hogy a lakást álnéven bérelte ki egy férfi, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben. A gyanú szerint a férfi és társa a lakást kábítószer előállításához és tároláshoz használták.
A rendőrök a lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén három kilogramm marihuánát, öt kilogramm amfetamint és kábítószer előállításához szükséges vegyszereket találtak.






A rendőrség a két férfit elfogta, és 21 millió forint értékben kábítószert, valamint 45 millió forint értékben luxusautókat foglalt le.
A nyomozók a 43 éves és a 46 éves férfit kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat – olvasható a közleményben.
- Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. augusztus 25-ig Budapesten

- Alvó embert akart kifosztani a vilamoson

- Rendőr kézen a nőverő férfi

- Ékszerüzletből lopott

- (nincs cím)

- A kispesti nyomozók rövid időn belül azonosították a betörés feltételezett elkövetőjét
- Baleset Csepelen

- Újpesti rendőrök fogták el a kábítószer kereskedőket























