Közélet, XXI. kerület

Bangóné és Szenteczky lemondását követelik

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
0 0 vote
Article Rating

Dobák István, a csepeli MSZP 2019-ig önkormányzati képviselőként dolgozó politikusa július 21-én élesen bírálta a csepeli MSZP diktatórikus módszereit. Ezért Bangóné Borbély Ildikó, valamint Szenteczky János lemondását követeli. Tóth Mihály, aki 16 évig volt Csepel polgármestere és a csepeli MSZP vezetője, csatlakozott a követeléshez. Az érintettek hallgatnak.

Dobák István és Tóth Mihály korábbi csepeli polgármester szerint a 2019- es csepeli önkormányzati választás a korrupciós ügyekben korábban besározódott balliberális elit újraválasztásáról szólt. Szerintük Bangóné és Szenteczky a saját pozícióik megtartása érdekében botrányos körülmények között váltották le a nyerésre esélyes Takács Mónikát, majd lényegében hagyták nyerni a Fideszt. Véleményük szerint annak érdekében, hogy Szenteczky és Bangóné akarata érvényesüljön, „előre megfontolt szándékkal átverték az MSZP tagságát, semmibe vették az MSZP alapszabályát, az szmsz-t, az írott és az íratlan emberi, erkölcsi szabályokat. Nem tartottak elnökségi ülést, taggyűlést, a taggyűlés döntési jogát átvették.” A bejegyzés alapján antidemokratikus és törvénytelen volt az ellenzéki összefogás képviselőjelöltjeinek kiválasztása és indítása, valamint a kompenzációs lista összeállítása is. A DK és a Momentum csepeli szervezetei ráadásul asszisztáltak a korrupciós ügyekben érintett korábbi balliberális elit hatalmi törekvéseihez. Horváth Gyula DK-elnök az osztozkodás során cserébe az első listahelyet, míg Dukán András, a Momentum helyi vezetője pedig a szintén befutó második listahelyet kapta.

„Szétverték az alapszervezetet, alig vagyunk néhányan, csak néhányak futballbarátsága él, de az MSZP csepeli alapszervezete haldoklik, tönkretették. Ha alapvető változásra, szociáldemokrata értékek képviseletére egyáltalán szüksége van a demokrata Csepelnek, akkor esetleg nekünk maradni: nekik menniük, nekünk lépnünk kell” – állítja Dobák István, melyre Tóth Mihály ennyit reagált: „Egyetértek.”

Erdősi: aki vitatkozik, a Fidesznek segít

Dobák István és Tóth Mihály felszólítására Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János eddig nem válaszolt. Erdősi Éva, az összefogás őszi polgármesterjelöltje azonban felszólalt a védelmükben. Szerinte hiba vitatni Bangóné és Szenteczky párton és összefogáson belüli pozícióit.

Erdősi a polgármester-jelöltségért cserébe az MSZP-től fővárosi bizottsági pozíciót kapott, és láthatóan továbbra is magát tartja a csepeli ellenzék közös polgármesterjelöltjének. Azt üzente: aki vitatni meri az ellenzéki összefogás leosztott lapjait, a Fideszt segíti vele. Dobák István és Tóth Mihály így – szerinte ‒ „egy célt biztosan elért, a Fidesz ezerrel szajkózza az ellenzék inkompetenciáját, és abban is biztos vagyok, hogy ezt az írást még sokszor fel fogják használni.”

csepel.hu

További hírek a kerületből

Ezt is olvassa el!
DK-s korrupció gyanúja miatt feljelentést tett a Mi Hazánk

A DK-s vezetésű Újbuda önkormányzatában "elburjánzott" korrupció miatt feljelentést tett a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be a párt alelnöke Érdekel

Liberális kígyókeltető? Vita az egyetemről

Arold Péter Az Ez Itt a kérdés című műsor hétfői adásának Szigethy Gábor színház- és irodalomtörténész, Fáy Miklós kritikus, Apáti Érdekel

Elhunyt Tótfalusi István író, nyelvész, műfordító

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Tótfalusi István, Csepel Díszpolgára, József Attila-, Füst Milán- és Csepel Örökség díjas író, költő, nyelvész, műfordító. Érdekel

Tisztújítást tartott az LMP

Az LMP- Magyarország Zöld Pártja, vasárnapi 50. kongresszusán tartott tisztújításán társelnöknek Schmuck Erzsébetet és Kanász-Nagy Mátét választotta. Az országos elnökség Érdekel

Egymilliárd rakétavédelmi rendszerért. Dollárban

Az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszert a Magyar Honvédség - a mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot Benkő Tibor honvédelmi Érdekel

Új ivókutakkal küzd a hőség ellen a Fővárosi Önkormányzat

A Fővárosi Önkormányzatnak fontos, hogy enyhülést nyújtson a klímaváltozás miatt egyre sűrűbben előforduló extrém hőségek idején. A budapestieket a kánikula Érdekel

Távozik a Volánbusz Zrt. éléről Dávid Ilona

Távozik a Volánbusz Zrt. éléről Dávid Ilona a rábízott feladat sikeres teljesítése után, a leköszönő elnök-vezérigazgatóra a jövőben új kihívások Érdekel

Parkolóbővítés a II. kerületben

Huszonnégy férőhelyes új várakozóhely épül a II. kerületi Akadémia Park mellett, és kibővítik az itt található P+R parkolót is. A Érdekel

Vajon mindent megtett Karácsony Gergely?

Vajon mindent megtett-e Karácsony Gergely, hogy Budapestet ne terítse le a vihar?’-ezt bírta kiizzadni mai cikke címében az Origó. Megértéssel Érdekel

Láng Zsolt felszólít. Ahelyett, hogy visszanézne.

Arold Péter Mostanra akár már humorosnak is vehetném, ha nem bosszantana a kormány óvodás műsora a Lánchíd felújításával kapcsolatban. A Érdekel

Tervezzük meg együtt Budapest jövőjét!

A nyitottság, együttműködés és részvétel jegyében új honlapot hozott létre a Fővárosi Önkormányzat, melyen bárki elmondhatja, hogy szerinte minek és Érdekel

Meghiúsul a dél-pesti kerékpárút építése

Többévnyi előkészítés és több száz millió forintnyi ráfordítás után a főpolgármester döntése nyomán nem valósulhat meg a nyolcvan százalékban európai Érdekel

Nagy a baj!

A főpolgármester kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását Karácsony Gergely döntéséről személyesen tájékoztatta Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető Érdekel

Július 1-jén érkezik az 500 ezer forintos jutalom

Orbán Viktor miniszterelnök ma a parlament ülésén jelentette be, hogy július 1-jén fizetik ki az egészségügyi dolgozóknak az 500 ezer forintot. Érdekel

Karácsony a kollektív szerződéssel operál

Arold Péter A Fővárost nem igazán izgatja, hogy a kormány elvette a közalkalmazotti státuszt a közművelődésben dolgozóktól. Egy saját rendelkezéssel Érdekel

A Lánchíd felújítása továbbra is prioritás

A Lánchíd felújítása továbbra is prioritás, de a járvány és a kormányzati elvonások új helyzetet teremtettek - reagált a Főpolgármesteri Érdekel

Baleset Csepelen

Tehervonat sodort el egy férfit a Corvin csomópontnál a XXI. kerületben. Eddig tisztázatlan körülmények között 2019. november 21-én 4 óra Érdekel

Hatalmas egyéni rekordok és éremeső

Hatalmas egyéni rekordok és éremeső dobóink hétvégi mérlege Szegeden a Tisza Kupa és Szentesi Dobóversenyen két versenyszámban, diszkoszvetésben és súlylökésben Érdekel

0 0 vote
Article Rating

Hozzászólások

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments