Tudomány - Technika

Műholdak a fejünk felett

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
0 0 vote
Article Rating

Két már nem működő műhold éppen csak elkerüli egymást szerda este az Egyesült Államok felett.

A két műhold 53 ezer kilométer/órás sebességgel süvít el egymás mellett, nagy közelségben. A becslést készítő műholdfigyelő cég, a LeoLabs szerint mindössze 15-30 méter távolságban haladnak el egymás mellett helyi idő szerint 18 óra 39 perckor.
Egyikük az Infravörös Csillagászati Műhold (Infrared Astronomical Satellite – IRAS), amelyet 1983-ban indítottak útnak. Ez volt az első infravörös űrteleszkóp, amely kevesebb mint egy évig üzemelt – közölte a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory.
A másik szonda a GGSE-4 jelet viseli (Gravity Gradient Stabilization Experiment), az amerikai légierő lőtte fel 1967-ben űrszondatervezési alapelvek tesztelésére.
Ha összeütköznének Pittsburgh felett, annyi űrszemét termelődne, amely világszerte veszélyt jelentene az űrhajókra és űrszondákra.
Nem valószínű, hogy a két szonda összeütközik – véli Dan Ceperley, a LeoLabs vezérigazgatója. De a nagyon kicsi, gyors objektumok mozgásának nagy távolságból történő precíz felbecslése nagy kihívás – idézte a LiveScience ismeretterjesztő hírportál a kutatót.
Ha összeütköznének, több ezer új törmelékdarab keringene évtizedeken át a Föld körül. Ezek az új törmelékfelhők veszélyt jelentenének bármely, az ütközés magasságában működő szondára és minden űrhajóra, amely célja felé tartva áthalad ezen repülési pályán – mondta Ceperly.

Ezt is olvassa el!
Ennyire még nem jártunk közel a Naphoz

Először halad el a Naphoz közel, mintegy 77 millió kilométeres távolságban hétfőn a Solar Orbiter (SolO) európai űrszonda. A misszió Érdekel

Ki volt Széll Kálmán?

A magyar tudományosság és a Magyar Tudományos Akadémia szempontjából fontos, jeles tudósok életpályáját mutatják be és egyúttal hozzák közelebb a Érdekel

0 0 vote
Article Rating

Hozzászólások

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments