A kispesti nyomozók rövid időn belül azonosították a betörés feltételezett elkövetőjét

Megosztom

Egy személyszállító cég tulajdonosa tett feljelentést a rendőrségen 2019. október 24-én, mert irodájukba betörtek és két bútorszéfet loptak el a bennük lévő 30 millió forinttal együtt.

A kispesti nyomozók rövid időn belül azonosították a betörés feltételezett elkövetőjét, a budapesti F. Mihályt, majd a nyomozás során azt is kiderítették, hogy az 55 éves férfit a cég két diszpécsere belső információkkal segítette, ráadásul az is bebizonyosodott, hogy a tippadóknak a betörő volt a dílerük.

A nyomozók F. Mihályt 2019. október 24-én egy XIX. kerületi lakásban, míg a két diszpécsert, a 35 éves budapesti F. Blankát és a 35 éves budapesti M. Csabát a munkahelyükön fogták el. A tippadók lakásán tartott kutatás során a nyomozók 275 ezer forintot, 64 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint kábítószergyanús tablettákat, fecskendőt és több, kábítószer fogyasztáshoz szükséges eszközt foglaltak le. F. Mihály lakásában szintén kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.

Az eljárás során beszerzett további adatok alapján a nyomozók október 26-án egy XVII. kerületi családi házban is kutatást tartottak, és az ott lakó B. Csabánál megtalálták a két széfet, valamint az ellopott pénz egy részét. A 40 éves budapesti férfi a gyanú szerint a széf kinyitásában és elrejtésében segítette F. Mihályt. A házban a nyomozók továbbá betörés elkövetéséhez használható eszközöket és kábítószergyanús anyagokat is lefoglaltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói F. Mihályt, F. Blankát, M. Csabát és B. Csabát a betörés miatt folytatott eljárásban lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A kerületi rendőrök továbbá F. Mihály ellen kábítószer-kereskedelem bűntett, míg B. Csaba, F. Blanka és élettársa, M. Csaba ellen kábítószer birtoklás vétség miatt is büntetőeljárást folytatnak.


Megosztom

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .