Közlekedés

Rendkívüli járatok és sűrűbb közösségi közlekedés mindenszentekkor és halottak napján

A halottak napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK 2018-ban is rendkívüli járatokat indít, emellett nagyobb kapacitással indítja számos, sírkertet is érintő közösségi közlekedési járatát már október 27-től. Fontos változás, hogy az Új Köztemető idén a Fiumei úti felújítási munkák miatt a belváros felől az M3-as metró Kőbánya-Kispest végállomása mellett az M2-es metró Örs vezér tere végállomásáról is elérhető a 68B jelzésű gyors autóbuszjáratra átszállva. A várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt a temetők megközelítésére érdemes az egyéni közlekedés helyett a közösségi közlekedési járatokat választani, a sírkertek megközelítéséhez pedig utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni; a járatok menetrendjei a BKK honlapján is megtekinthetők. Október 31-én, szerdán nyitástól november 2-án zárásig gépjárművel csak az Új Köztemetőbe lehet behajtani, a többi sírkertben tilos az autóforgalom, csak a mozgáskorlátozottak hajthatnak be gépkocsival.

Rendkívüli és a szokásosnál sűrűbben indított közösségi közlekedési járatok

Október 27-től (szombattól) november 2-ig (péntekig) a sírkerteket érintő közösségi közlekedési járatok a szokásosnál sűrűbben indulnak, illetve ezeken a vonalakon a szokásosnál nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek. Emellett rendkívüli járatok is közlekednek a fővárosban a temetők gyorsabb és kényelmesebb megközelítése érdekében. Az Új Köztemető belváros, illetve Buda felőli megközelítése idén változik a Fiumei úton zajló villamospálya-felújítás miatt: a sírkert legkönnyebben az M2-es metró Örs vezér tere vagy az M3-as metró Kőbánya-Kispest végállomásától induló 68B jelzésű, rendkívüli buszjáratára átszállva érhető el, amely október 27. és november 2. között minden nap közlekedik. Kőbánya felől továbbra is érdemes a 28-as vagy a 37-es villamosjáratot választani. A Farkasréti temető megközelítését a szokásonál sűrűbben közlekedő 59-es villamos és a máskor is közlekedő járatokon kívül a 8B, a Megyeri temetőét a 30B, az Erzsébeti temetőét a 36B, az Óbudai temetőét a 118B, a Budafoki temetőét pedig a 158B jelzésű rendkívüli buszjárat segíti.

Teljes információ: bkk.hu

Ha tetszett oszd meg ismerőseid között!
Share on Facebook
Facebook
Share on Google+
Google+
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Hozzászólások

Hozzászólás lezárva.