Egyéb

Közel 25 milliárd forintot vettek ki a budapesti reptérből

Soha nem látott nyereséggel zárta a 2018-as évet a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. A társaság tavaly 76,4 millió eurós, azaz jelenlegi árfolyamon közel 25 milliárdos adózott eredményt ért el, durván két és félszer akkorát, mint egy évvel korábban és ötször nagyobbat, mint 2016-ban, amikor hosszú idő után először termőre fordult a cég. Ezt megelőzően hatalmas veszteséggel működött: 2007 és 2015 között összesítve közel 340 millió euró volt a mínusz. írja oldalán a G-7 gazdasági portál.

A mostani kiugró eredmény annak köszönhető, hogy miközben a cég bevételeit hetedével növelni tudta, költségei kismértékben még csökkentek is. A reptér utasforgalma hosszú évek óta dinamikusan emelkedik. Tavaly közel 15 millió utas fordult meg Ferihegyen, 1,8 millióval több, mint 2017-ben, és majdnem másfélszer annyi, mint három esztendővel korábban. A bevételek is nagyjából ezzel párhuzamosan emelkedtek: a 2018-as 297 millió euró az egy évvel korábbit 36, a 2014-est viszont már több mint 100 millió euróval haladja meg.

Ha tetszett oszd meg ismerőseid között!
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  Subscribe  
Visszajelzés