Egyéb, Életmód, Külföld

Szcientológusok

Egy híres amerikai színész is csatlakozott a magyar szcientológusok vallásszabadságért vívott küzdelméhez. A békés demonstráció szombaton délután a Deák téren kezdődött. A hívők tiltakoztak az egy hónapja kezdődött hatósági túlkapások miatt. A Szcientológia Egyházzal kapcsolatos hatósági eljárások nemzetközi visszhangja miatt Jeff Pomerantz, amerikai színész is hazánkba látogatott, hogy részt vegyen az eddigi egyik legnagyobb tüntetésen – írja az MTI.

A 12. demonstrációt Vojtilla Tímea nyitotta meg, aki a hívők nevében elmondta: „Méltósággal kiállunk a vallásszabadságért, és azt akarjuk, hogy Magyarország továbbra is a szabadság otthona maradhasson”. Az egyház szóvivője, Miklovicz Attila is felszólalt: „Soha egyetlen etnikai tisztogatás, soha egyetlen faji alapon történő megkülönböztetés és soha egyetlenegy vallásháború nem vezetett megoldásra”. Ezután Jeff Pomerantz, Broadway-színész szólt a tömeghez: „Amit a szcientológiával tettek Magyarországon, az nem hű Magyarország nagyszerű tradíciójához. Amit mi készülünk tenni, az viszont hű Magyarország hagyományához” – ezekkel a szavakkal indult útjára a szcientológusok békés szabadságharca. A mintegy 800 főből álló békés tömeg 1 km hosszú sort alkotva vonult a Deák tértől a Nyugati térig. A demonstrációt követően rendezvényt tartottak az oktatás, a drogfogyasztás és a társadalmat aggasztó problémák megoldása érdekében.

A szcientológusok budapesti székházához október 18-án rendőrök szálltak ki, majd a NAV is vizsgálatot indított költségvetési csalás gyanúja miatt. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság pedig 40 milliós bírságot szabott ki az egyházra, mely jogi okokból egyesületként lett bejelentve. Az egyház ellen kémkedés és a kuruzslás gyanúja is felmerült.

Forrás: mno.hu

 

Ha tetszett oszd meg ismerőseid között!
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  Subscribe  
Visszajelzés