61 embert vontak eljárás alá a vasárnapi megmozduláson a Kossuth téren

Erőszakossá vált hétfőn a Kossuth térre meghirdetett gyűlés. Összefoglaló a rendőri intézkedésekről – írja a police.hu

A Budapest, V. kerület, Kossuth térre 2025. április 14-re bejelentett és tudomásul vett gyűlésen a rendőrök több személyt többszöri felszólítást követően testi kényszerrel távolítottak el a villamossínekről és a Parlament garázsbehajtójáról.

A résztvevők egy csoportja 18 óra körül a bejelentéstől eltérően, jogellenesen a Lánchídon át az I. kerület, Király lépcső felé vonult. A rendőrök feltartóztatták az egyre agresszívabb csoportot, akik lökdösték a rendőrsorfalat, hogy áttörjenek rajta. 

A biztosítás során a rendőrök 174 embert igazoltattak, közlekedési szabálysértés miatt 61 fővel szemben, gyülekezési joggal visszaélés miatt egy emberrel szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást. Garázdaság gyanúja miatt két embert állítottak elő. A biztosítás során két rendőr sérült meg. 

Annak megállapítására, hogy a jogellenes gyűlés során további bűncselekmények megvalósultak-e, a kamerafelvételeket elemzik. 

A gyűlés alatt itt adtunk tájékoztatást.


Kormányváltás Magyarország Politikai és közéleti hírmagazin

  • Lidl épülhet Gazdagréten – kiemelt kormányzati beruházás lett a plébánia telke
    by szerkeszto on 2025.07.02. at 16:36

    Bedeszkázott őrbódé, elhagyatott teniszpálya és gaz nőtte fák fogadják ma a gazdagréti Szent Angyalok Plébánia melletti területen járókat – írta a Telex.hu. A telket még 1992-ben kapta ingyenes használatba a The post Lidl épülhet Gazdagréten – kiemelt kormányzati beruházás lett a plébánia telke appeared first on Kormányváltás Magyarország.

  • AM: ingyenes vízdíjjal, a víz visszatartásával és az öntözés modernizációjával segítik a gazdákat az aszállyal szemben
    by szerkeszto on 2025.06.30. at 11:25

    Amíg a kormány a vízszolgáltatási díj átvállalásával és az öntözés fejlesztésével támogatja a gazdákat, addig Brüsszel és a Tisza Párt a mezőgazdasági termelőkkel fizettetné meg az aszály elleni küzdelem költségét The post AM: ingyenes vízdíjjal, a víz visszatartásával és az öntözés modernizációjával segítik a gazdákat az aszállyal szemben appeared first on Kormányváltás Magyarország.

  • Bevált Orbán Viktor terve: csapdában az ellenzék a Pride-vitában
    by szerkeszto on 2025.06.29. at 09:26

    A Nézőpont Intézet friss elemzése szerint a kormányoldal és Orbán Viktor miniszterelnök nyertese lett a Budapest Pride körüli politikai vitának, miközben az ellenzék súlyos stratégiai hibát vétett. A think-tank szerint The post Bevált Orbán Viktor terve: csapdában az ellenzék a Pride-vitában appeared first on Kormányváltás Magyarország.

  • 1 milliárd Kínától
    by szerkeszto on 2025.06.26. at 07:02

    Magyarország egymilliárd eurót vesz fel kínai hitelkeretből – de csak most hozhatók nyilvánosságra a szerződés részletei. – Európa második legnagyobb kínai hitelének, az 1 milliárd eurós devizahitelt biztosító három kínai bank The post 1 milliárd Kínától appeared first on Kormányváltás Magyarország.

  • Mostantól sehol nem teheted meg ezt
    by szerkeszto on 2025.06.26. at 06:59

    Az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt 2025. június 25-től hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe. Ennek értelmében szerdától tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút The post Mostantól sehol nem teheted meg ezt appeared first on Kormányváltás Magyarország.

Hozzászólások