Cziffra100 – Zenetörténeti előadássorozat indul júniusban

Június 7-én kezdődik Bősze Ádám zenetörténeti előadássorozata a Cziffra György-emlékév programjaként a budapesti Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.

A zenetörténész sorozata 7 előadásból áll majd, amelyeken a zenetörténet nagy forradalmár egyéniségeit veszi végig Liszttől Rahmanyinovig, Toscaninin, Callason, Paganinin és Horowitzon át Cziffra Györgyig – kiemelve, hogy az előadásokon már élőben vehet részt a közönség.


    Mint írták, Bősze Ádám annak jár utána, hogy a kortárs hangversenykritika szerint mennyire volt forradalmár előadóművész Paganini, Liszt, Rahmanyinov, Callas, Horowitz vagy Cziffra, miben rejlett mindent elsöprő lendületük, játékuk, művészetük újdonságereje, hogyan fogadta ezt az adott kor, és hogy látjuk most mi egy másik évezredben.
    

Cziffra György világhírű zongoraművész születésének 100. évfordulóját a magyar kormány Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. Az emlékév művészeti vezetője Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója.

A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően valósul meg.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .