Sok hűhó semmiért?

A Péter

Stummer János Jobbikos képviselő röppentette a hírt világgá, hogy a Puskás Aréna alá egy 50 méter széles alagutat kíván építtetni a kormány, hogy a védett személyek számára biztonságos lehessen a bejutás a nézőtérre.

Azóta csend. Eddig. Az Index körbejárta a témát és mivel a Belügyminisztériumtól nem érkezett válasz a kérdésre, a TEK-hez és a stadion tervezőjéhez az Ybl és Kossuth-díjas Skardelli Györgyhöz fordult, aki elmondta, hogy a tervezésnél felmerült a lehetőség, de akkor a TEK sem látta értelmes építménynek az alagutat, hiszen a tervek alapján a nagyközönség és a védett személy útja nem keresztezi egymást a belépéskor.

A TEK álláspontja szerint ráadásul az alagút ebből a szempontból veszélyesebb, mint bármi más.

Akkor az volt az álláspont, hogy nemhogy egy ilyen alagútba, de még a parkolóba sem hajthatnak be a védett személyek. Úgy látták, egy ilyen alagútban fokozott kockázatnak van kitéve a védett személy, ezért ne hozzunk létre egy ilyen helyzetet. Most valamilyen okból felmerülhetett, hogy mégis fokozott védelem mellett jussanak el ezek a személyek a térfelszíni kapuig, ám ha megszületne a döntés egy ilyen alagútról, az nem a stadion alá menne benne, hanem csak a homlokzatig, a behajtóhoz.

A hivatalos válaszuk a következő volt:

„A TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT A STADION TERVEZÉSEKOR NEM JAVASOLTA, HOGY A VÉDETT SZEMÉLYEK SZÁMÁRA PROTOKOLLÁRIS ALAGÚT ÉPÜLJÖN. TÁJÉKOZTATJUK TOVÁBBÁ, HOGY A TEK A MOSTANI TERVEZETHEZ SEM JAVASOLTA PROTOKOLLÁRIS ALAGÚT ÉPÍTÉSÉT A VÉDETT SZEMÉLYEK SZÁMÁRA.”

Megépítenék-e az alagutat annak ellenére, hogy a TEK azt nem látja fontosnak a jövő titka. Az építkezés kormánybiztosát Fürjes Balázs is megkeresték, és portál megkeresésére a következőket mondta:

 „az általam készített eredeti tervekben sem szerepelt az alagút, és később sem voltam ötletgazda.”

Egyébként több olyan stadiont is ismerünk, ahol a védett személyek a föld alatt juthatnak el a páholyukig – ilyen a Bayern München vagy a Juventus arénája is –, de a budapesti Groupama Aréna alá is vezet egy parkoló, ahol a magas rangú vendégeket csendben be lehet vinni a stadionba. És legyünk őszinték. Hogy nézne ki, ha a Puskás Aréna alatt nem lenne ilyen.


Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .