Oltópont lett a csepeli szakrendelő is

Megosztom

A koronavírus-járvány harmadik hulláma erősebbnek látszik, mint az eddigiek, egyre több a beteg, a kórházi ápolásra szoruló.

A járvány lassítása, visszaszorítása érdekében az elkövetkező két hétben újabb szigorítások, bezárások jönnek. Mindeközben zajlik a kerületben élők oltása is, március 4-én oltópont nyílt a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épületében.

„Azért hoztuk létre az oltópontot, hogy minél gyorsabban sor kerüljön a regisztráltak oltására, a kerületben élők is mihamarabb megkaphassák a koronavírus elleni védőoltásukat, védettséget szerezzenek. Két helyiségben, két műszakban zajlanak az oltások; reggel 8-tól este 8-ig fogadjuk a pácienseket. Az elmúlt egy hétben Pfizer vakcinával oltottunk. A háziorvosok választották ki praxisonként azt a 30 pácienst, akiket a TIESZ oltópontjára irányítottak. Naponta 240 fő, többségében a 70-80 éves korosztály kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. Eddig minden rendben zajlott, szinte mindenki eljött, nem voltak oltási mellékhatások.

Viszont néhány páciensnek gond volt a vérnyomásával, ami az oltás előtt ellátásra szorult” ‒ mondta dr. Dobák András főigazgató, aki maga is részt vesz az oltási programban. Az első oltási kör március 10-én lezárul, de a tervek szerint folytatódnak az oltások Pfizer, illetve Szputnyik V oltóanyaggal. A háziorvosok is újabb adag kínai vakcinát kaptak. „Fontos, hogy az oltásra érkezők vegyék be a megszokott gyógyszereiket. A zsúfoltság elkerülése érdekében pedig a megadott időpontra érkezzenek, de legfeljebb tíz perccel korábban” ‒ tette hozzá Dobák András.

Egy háziorvos tapasztalatai

A háziorvosoknál is folynak az oltások, legutóbb kínai Sinopharm vakcina érkezett. Oltási tapasztalatairól dr. Szatmári Ildikó háziorvost kérdeztük. „Egy hónapja kezdtük meg a koronavírus elleni oltásokat a Vénusz utcai rendelőben. A legidősebb tíz pácienst Moderna vakcinával oltottuk, ezt követően pedig két alkalommal AstraZeneca védőoltást kaphattak a hatvan év alatti krónikus betegek.

Enyhe hőemelkedésen kívül súlyosabb szövődmény nem lépett fel az oltások után. Két hete 55 darab Sinopharm vakcina is érkezett. Úgy tapasztalom, nálunk egyáltalán nincs ellenállás a kínai vakcinával szemben, csak néhány beteget bizonytalanítottak el az oltással kapcsolatos negatív hírek. Asszisztensnőmmel azt az álláspontot képviseljük, hogy a beadott vakcina a legjobb vakcina, és ha alternatívaként a megbetegedést, a lélegeztetőgépet nézzük, akkor mindenképpen nyert ügyünk van bármelyik oltással” – mondta a doktornő.

Oltási sorrend

Hozzátette, hamarosan újabb adag Sinopharm vakcina érkezik. Az oltási kampány szervezésére kitérve pedig elmondta, a Fővárosi Oltási Munkacsoport minden egyes esetben értesítést küld a vakcina típusáról, és hozzárendeli a beoltható személyek listáját. Ez sokkal több nevet tartalmaz, mint amennyi vakcinát küldenek hozzá. „Azt tapasztaljuk, hogy a listákon folyamatosan új nevek jelennek meg, a beoltottak lekemár egységesen szerepeltek a 60 év fölötti krónikus betegek azokkal, akiknek nincs ismert krónikus betegségük. Ugyanakkor egy másik listát is használ az állami oltóhatóság a 60 év alatti krónikus betegekről.

Sokan panaszkodnak, hogy regisztrálnak, de nem jelennek meg a listán. A NEAK a kiváltott receptekből és a BNO kódokból méri fel, kinek van krónikus betegsége, ki élvezhet elsőbbséget. Sokan telefonálnak, érdeklődnek az oltásokról, ami nehezíti a rendelést. Fontos hangsúlyozni, hogy a házorvosnak nincs lehetősége a vakcinák között válogatni a beoltandó preferenciái alapján.

” Egyúttal hangsúlyozta, mindenkit keresni fog a háziorvosa, ha az oltási rendben sor kerül rá. Ugyanakkor a páciensei visszajelzései alapján az utóbbi napokban arra is volt példa, hogy az oltásra regisztráltakat az állami oltóhatóság közvetlenül kereste meg esemesben, hogy mikor, hol és milyen oltást kaphat. Erről a háziorvos nem kap értesítést, ezért a doktornő azt tanácsolja, hogy aki e-mail-címmel regisztrált, figyelje gyakrabban a leveleit, mivel ő elektronikus levélben értesíti az oltásra jelentkező pácienseit.

„Általában e-mailben veszem fel a kapcsolatot a betegekkel, tájékoztatót küldök az oltóanyagról, a beadás várható időpontjáról. Ha a levélre nem érkezik válasz, akkor sajnos telefonálni kell, ami ismét sok időt vesz igénybe.” Akinek az oltás előtti napokban hőemelkedése, láza jelentkezik, krónikus betegsége nincs egyensúlyban, vagy három hónapon belül pozitív volt a Covid-tesztje, nem oltják be. Aki pedig nem kéri a felkínált vakcinát, és ezt írásba is adja, rajta marad a beoltandók listáján, de nem tudjuk megmondani, hogy mikor lesz számára olyan más típusú oltóanyag, amelyikben megbízik.

A vakcina véd a komoly megbetegedéstől

„Egyelőre gördülékenyen zajlik a szervezés és az oltás is, de kérdés, milyen hosszú ideig lesznek kitéve ennek a fokozott terhelésnek, nyomásnak a háziorvosok. A csepeli önkormányzat adminisztratív segítséget ajánlott fel, hogy enyhítsen az oltások szervezésével kapcsolatos teendőkön, de jelenleg nem vettem igénybe ezt a lehetőséget, mert az időgazdálkodásban nem biztos, hogy segít, és a felajánlott oltóanyag típusával kapcsolatos felvetéseket is személyesen szeretném kezelni. Továbbra is mindenkit arra biztatok, kérje a védőoltást. A vakcina megvéd a komoly megbetegedéstől, szövődményektől. Ám terjesztő, hordozó akkor is lehet valaki, ha be van oltva, így a járványügyi intézkedéseket oltás után is be kell tartani. Merkely professzor szavait idézve: a jó oltás az, ami már a vállunkban van” – tette hozzá Szatmári Ildikó.

Potondi Eszter csepel.hu


Megosztom

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .