zodiakus

50 évet kellett várni, de semmi sem történt

Megosztom

Több mint 50 év után fejtette meg egy ausztrál amatőr a zodiákus néven elhíresült amerikai sorozatgyilkos egyik titkos üzenetét, ám ez sem vitt közelebb a bűnöző kilétének felfedéséhez.

    Hivatalosan öt gyilkosságot kapcsolnak a nevéhez, melyeket 1968-ban és 1969-ben követett el a San Franciscó-i öböl térségében – olvasható a brit The Guardian szombati online kiadásában.

zodiakus


    David Oranchak ausztrál kódfejtő pénteken jelentette be, hogy megvan a megfejtés, melyet 51 éve keres egy három ország szakértőiből álló csoport.
    

“Remélem, jól szórakoztok, miközben el akartok kapni engem. Nem félek a gázkamrától, mivel az visz a leghamarabb a paradicsomba, hiszen már van elég rabszolgám, akik nekem dolgoznak”

– hangzik a megfejtése annak az üzenetnek, amit az ismeretlen egy sor szimbólum formájában a San Francisco Chronicle című lapnak küldött 1969 novemberében.

Ki az a Ő?


    Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) megerősítette, hogy valóban a zodiákus üzenetét fejtették meg, azonban ez nem sok segítséget jelent a nyomozóknak az ismeretlen elkövető utáni sok évtizedes harcban.
  

  “A zodiákus gyilkos Észak-Kalifornia számos települését tartotta rettegésben és noha évtizedek teltek el, továbbra is harcolunk a brutális bűncselekmények áldozatainak igazságáért.
A folyamatban lévő nyomozás érdekében, valamint az áldozatot és családjaik érdekeinek tisztelete miatt jelenleg nem tudunk többet mondani”

– írta közleményében a megfejtést közzé tevő San Francisco Chronicle-nek az FBI helyi irodájának szóvivője.


    A pénteken publikált levél volt a zodiákus gyilkos második üzente, amelyiknek sikeresen fejtették meg a kódját. Hasonlóan a most feltárthoz az első sem szolgált más célt, csak a félelemkeltést és a provokációt.


    Hivatalosan öt gyilkosságot kötnek a nevéhez, melyeket 1968-ban és 1969-ben követett el. Két további áldozatának sikerült elmenekülnie, azonban sokkal több bűntényről vélik, hogy az ő számlájára írható. Maga az ismeretlen 37 gyilkosságot vállalt magára.


    A feltehetően fehér férfi 1969-ben kezdett újságoknak üzenni és a rendőrségre telefonálgatni, magát Zodiacnak nevezte. Ha a lapok megtagadták a kódolt sorok közlését, újabb bűntényekkel fenyegetett.

Összesen négy rejtjeles üzenete jelent meg, egyikükről a gyilkos azt állította, ebben fedi fel a kilétét, ami a mai napig rejtély.

Tudomány-Technika


Megosztom

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .