Mit csinál a kormány?

Megosztom

Ezt kérdezi Karácsony Gergely a maga szokásos módján Facebook oldalán, majd meg is válaszolja, elemzi a kormány ámokfutását.

Mit csinál egy választási vereségtől tartó kormány? Privatizál. Ebbe kezdett az Orbán-kormány is tegnap éjjel. Kiárusítanak. Igen, az a kormány, amelyik eddig mindennek az államosításban látta a megoldást, az a miniszterelnök, amelyik szitokszóként használta a privatizációt, most hirtelen elkezdte a kiárusítást.

Hirdetés

Rovarirtás Budapest

A kormány szándékai, céljai egyszerűen leírhatók: bár az önkormányzatok meg tudnák csinálni jól és olcsón a közfeladatokat, nekik nem hagyják, mivel azonban a saját maguk által összetákolt állami cégek képtelennek bizonyultak erre, inkább eladják az egészet, mindennek az árát persze végül az emberek fizetik meg.

És mindezt Rogán Antal fogja levezényelni. Szép mesterterv, mondhatom. Az éjjel megjelent mindkét fontos törvényjavaslat ugyanazt a célt szolgálja, a privatizációt. Előbb államosítottak, központosítottak, most pedig koncesszióba adnák a hulladékgazdálkodást és a mobil díjfizetés rendszerét. Ahogy az lenni szokott, ezzel megint átírják a Fővárosi Önkormányzat terveit, és mindkét törvényjavaslat magában hordozza a veszélyt, hogy Budapest és a budapestiek kárvallottjai lehetnek a folyamatnak. Megküzdünk érte, hogy ezt elkerüljük.

A hulladékgazdálkodásról szóló új törvényjavaslat nyílt beismerése annak, hogy az állami Kukaholding megbukott. Ezt mi Budapesten pontosan tudjuk, hiszen eddig is úgy működött ez a tákolmány, hogy a budapestiek által befizetett szemétdíjat egyszerűen zsebre tette, és nem adta vissza a fővárosi közszolgáltatónak, így a veszteséget Budapestnek kellett állnia. Ebből persze világosan következne, hogy a hulladékgazdálkodást helyben kellene megoldani, ám a kormány a privatizáció mellett döntött.

Egy biztos: a város köztisztaságáért felelős FKF-et, annak bevételeiét meg kell őriznünk, nem engedhetjük, hogy nőjön a budapestiek által fizetett szemétdíj, és hogy a budapestiek befizetései ne Budapesten hasznosuljanak. A közszolgáltatások elektronikus értékesítéséről szóló törvényjavaslat egy másik kormányzati terv csődjének beismerése.

A Nemzeti Mobilfizető működése nem csak az Európai Unió jogába ütközött, de magas díjai miatt a használatára kényszerített magyarok érdekeibe is. A központosítás itt is megmarad, de a privatizációs folyamat ezen a téren is elkezdődik. Ez is közvetlenül érinti a budapesti terveket. Hiszen azon dolgozunk már egy ideje, hogy kirángassuk a kátyúból az e-jegyrendszert. Ez az az orbitális mutyi, amire az előző városvezetés idején több mint 10 milliárdot(!) égettek el, miközben nem lett belőle semmi.

Mi haladunk abba az irányba, hogy ezt a megörökölt szégyent helyrehozzuk, ennek alapja lett volna, hogy a BKK kiépíti a saját rendszerét, a törvényjavaslat ezt megakadályozná. Miként azt is, hogy saját rendszerünk segítségével, modern applikáció fejlesztésével vágjunk rendet az örökölt parkolási káoszban, hogy ezen keresztül tudjunk kedvezményt adni, vagy akár ingyenessé tenni a rövid idejű parkolást a városban. Hát, erre ébredtünk ma, az éjszakai törvényalkotók uralkodása idején Budapesten. Alighanem érzik már, hogy nem is olyan sokára arra fogunk ébredni, hogy vége van ennek a kormányzásnak csúfolt ámokfutásnak.


Megosztom

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .