Az igazgatók a helyükön maradnak

A Katona József Színház és a Radnóti Színház igazgatói posztjára 1-1 pályázó jelentkezett, a jelenlegi színházigazgatók Máté Gábor és Kováts Adél. A szakmai bizottságok egyhangú támogatásukról biztosították mindkét pályázót. Így a főpolgármester az ő kinevezésükről is döntött, miután minden fővárosi frakcióval egyeztetett.

Máté Gábor 1980-ban végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze lett. 1987-ben szerződött a Katonához, ahol nem csak színészként, hanem rendezőként is dolgozik. 1993 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2007-ben a Színházi Főtanszakon egyetemi tanári kinevezést kapott, 2011-ig a Színházi Főtanszak Rektorhelyettese. 2011-től a Katona József Színház igazgatója.

Kováts Adél 1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán. Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, ahol 1991-ig prózai szerepeket alakított, de vendégként operettekben, musicalekben is fellépett. 1992-től a Radnóti Miklós Színház társulatának oszlopos tagja és vezető színésznője volt. A színház történetében 2016-ban új fejezet nyílt: Bálint András három évtizednyi igazgatás után átadta a stafétát, és igazgatóként Kováts Adél kezdte meg a munkát.

Kultúra

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .