Gyopáros: 1400 óvodát újítanak fel a Magyar falu program részeként két év alatt

A Győr-Moson-Sopron megyei község óvodájának felújítása alkalmából tartott ünnepségen Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a 2010 előtti szocialista kormányok idején négyszáz településen zártak be oktatási intézményeket, jellemzően óvodákat, részben iskolákat, pedig az óvodák megléte és jó minősége döntő tényező abban, hogy a szülő az adott településen hagyja-e a gyermekét.

Amennyiben nem szívesen járatja oda, vagy nincs óvoda, akkor jó eséllyel a család el is költözik a településről – mondta, hozzátéve, hogy a kormány számára fontosak a kistelepülések, illetve az, hogy a lakosság helyben maradjon és helyben boldoguljon.
A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Modern falu program első pályázati kiírásait tavaly, év elején jelentették meg, elsőként önkormányzatok tulajdonában lévő közösségi terek és meglévő, de nem használt egyházi közösségi terek felújítására.
Az előző évben ezt követően további 16 pályázati felhívást jelentettek meg, idén pedig 22 pályázati kiírást tettek közzé.
Tavaly minden programot sikeresen lebonyolítottak, év végére 5500 nyertes pályázatot hirdettek ki csaknem 60 milliárd forint értékben. Idén még két pályázati kiírás felénél nincs döntés, de a következő hetekben folyamatosan érkeznek majd az értesítések a pályázóknak – mondta.
Gyopáros Alpár szerint a megvalósítás is jól halad minden magyarországi településen, nagyobb fennakadást nem okozott a koronavírus-járvány tavasszal. A beruházások szépen haladtak, és a települések ütemezetten nyújtották be pályázataikat a kiírásokra – fogalmazott.
Kitért arra is, hogy Páli eddig négy pályázatot nyert meg: az óvoda belső terének megújítása mellett járdafelújításra és kommunális eszköz beszerzésére is kapott támogatást, emellett jövő hét elején írják alá az orvosi rendelő felújításának támogatói okiratát.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .