Mégis lehet a helyszínen is

A Palatinus, Paskál, Pesterzsébeti, Csillaghegyi, Római strandok nyitására 2020. május 30-án, míg a Pünkösdfürdői strand nyitására 2020. június 15-én kerül sor.

Az korábbi bejelentéssel ellentétben, az vendégek igényére mégis lesz mód a helyszíni jegyvásárlásra is. Ennek ellenére továbbra is az online jegyvásárlást ajánlott, mivel ezzel garantált a fürdőbe való bejutás. Amennyiben az egyik strand eléri maximális befogadóképességét, több vendéget nem áll módjában beengedni, de az online vásárolt jeggyel érkezők részére mindig fenntartják a helyeket. Az online jegyeket reggel 8 óráig lehet megvásárolni az adott napra.

A járványveszélyre tekintettel a strandok felkészítési munkálatai 2020. május 5-től a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai szerint zajlottak le. Emellett a vendégekre vonatkozó számos előírást (papucs használata, medencék használata előtti zuhanyzás) a házirend már korábban is rögzített, azonban most ezek fokozott betartására kérjük a látogatókat! Papucs nélkül nem engedhetjük be vendégeinket a strand területére!

A strandokat üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt (BGHY) a honlapját is teljesen megújította az újranyitásra, így minden fürdőegységre vonatkozóan külön részletes információk kerültek fel. Kérjük, tekintsék meg, mielőtt útnak indulnak!

A tavalyi szezonhoz képest a belépők árai alapvetően nem növekednek, és továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegy, illetve komoly kedvezményeket nyújtó családi belépők megvásárlására. A strandok területén – a már korábban megszokott módon – kizárólag bank- vagy feltöltőkártyával lehet fizetni.

Fontos változás, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ rendelete korlátozza a fürdők egyidejű befogadóképességét, amely a korábbi évek gyakorlatához képest kevesebb egyidejű bent tartózkodást tesz lehetővé. A szabad férőhelyek száma a bejáratnál fel lesz tüntetve. A medencék egyidejű befogadóképességének korlátozása szintén a látogatók érdekét védi. Ezt az úszó- és vízmesterek fokozottan ellenőrzik a jövőben.

A hagyományosan végzett strandfelkészítési feladatokon kívül a BGYH Zrt. munkatársai fokozott nagytakarítási és fertőtlenítési munkákat végeznek valamennyi strandfürdő területén. Az újranyitásra a medencék vizének teljes körű bakteriológiai bevizsgálása után kerül sor. A nyitva tartás során a medencék vizét az előírások szerint fertőtlenítik, minőségét két óránként ellenőrzik.

A belépéshez használt proxy órák minden használat után fertőtlenítésre kerülnek. A forgalmasabb látogatóterek (pl. beléptetés, közlekedőterek, vizes blokkok, mellékhelyiségek) legalább óránként, a medence-, illetve lépcsőkorlátok, vízbe jutást segítő eszközök 30 percenként kerülnek fertőtlenítésre. Azon strandok területén, ahol egyéb szolgáltatások (pl. játszótér, sportpályák) üzemelnek, ott ezek legalább naponta kétszer kerülnek takarításra. A kölcsönözhető eszközök fertőtlenítése minden használat után megoldott. A vendégek részére a releváns pontokon alkoholos kézfertőtlenítő szer és helyes kézmosásról szóló tájékoztatók kerülnek kihelyezésre.

A pénztárak előtt és a büféknél kötelező a védőtávolság betartása, melyet felfestett pontok segítenek.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2020. május 30-tól várja kedves vendégeit és kéri együttműködésüket! Jó strandolást és kikapcsolódást kívánunk!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .