Fővárosi Önkormányzat, Koronavírus

Parkolási és helyiségbérletfizetési gondokon enyhít a Főváros

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes élő Facebook-bejelentkezésben számoltak be a koronavírusjárvány megfékezésére irányuló fővárosi intézkedésekről.

A mai napon Sára Botond a budapesti kormányhivatal első alkalommal hívta össze a Fővárosi Védelmi Bizottságot. Ezen a fórumon keresztül a főváros és a kerületek is meg tudják fogalmazni igényeiket. Budapest és a kerületek számára elsődleges a járóbetegellátásban, a szociális szférában, a közösségi közlekedésben és a hivatalokban dolgozók egészségének védelme, ezért a főpolgármester jelezte, hogy a főváros igényt tart 1 millió db FFP-maszkra, illetve 5 millió sebészeti szájmaszkra tart igényt, amelyekből már a lakosságnak is lehetne juttatni. Budapest nem csak a védőfelszerelést ígérő kormánnyal tárgyal, hanem több beszállítóval is, ha kell, saját forrásból szerzi be az eszközöket.

A parkolás kérdése többször előkerült az utóbbi napokban, a főváros megkeresett több áruházat, többek között a MOM-ot, az Aréna Plazát és az Örs vezér téri IKEA-t, hogy a kihasználatlanság miatt felajánlják a parkolóhelyeiket. Ez több ezer plusz parkolóhelyet jelent ingyen vagy jelképes áron, amely enyhíthet a parkolással kapcsolatos gondokon.

 

A főpolgármester továbbá azt is elmondta, hogy több polgárőr is bekapcsolódott az idősellátásba, illetve megköszönte a MOL Limo és a GreenGO cégeknek, hogy felajánlották autóikat a főváros számára. Azok a kis- és középvállalkozók, akik a fővárostól bérlik üzlethelyiségüket márciustól júniusig nem kapnak számlát a bérleti díjról, ha pedig megtartják munkavállalóikat, nem csak haladékot, de jelentős kedvezményeket is kapnak a bérleti díjból a forgalomkiesés mértékét figyelembe véve.

Budapest ismét megmutatta szolidáris arcát, a felajánlások fogadására és koordinálására külön munkacsoport alakult, amelyet Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes vezet.

A Fővárosi Önkormányzat a mai nappal elindította koronavírus-honlapját, amely a járvánnyal kapcsolatos információkat foglalja össze a budapestiek számára. A honlap elsődleges platformja a fővárosi híreknek a témában, a fővárosi operatív törzs ajánlásainak és a főpolgármesteri bejelentéseknek.

koronavirus.budapest.hu összefoglalja azokat az ajánlásokat, amelyeket a városvezetés karantén idejére fogalmazott meg. Elérhető rajta minden változtatás, amely a fővárosiak minden napjait érinthetik.

A folyamatosan frissülő információk mellett, a központi kormányzat intézkedései is megtalálhatók rajta, csakúgy, mint a fővárosi szolgáltatások listája és az ügyfélszolgálat elérhetőségei. A honlapon keresztül felajánlásokat is lehet tenni, amelyeket a Főváros segít eljuttatni az azokra rászorulóknak és visszajelzést ad a felajánlástevőnek.

Olvassa el ezt is
Egyeztetés a Városházán

Karácsony Gergely főpolgármester az otthontalan embereket segítő fővárosi szervezetek képviselőivel találkozott a Városházán. A főpolgármester személyesen köszönte meg mindazt, amit Érdekel

Müller Cecília – Ha nem kell ne viselje

Müller szerint a maszkok viseléséről számos hír kering, és elég nagy a káosz a sajtóban. Ezért leszögezi, hogy az egészségügyi Érdekel

Pesti út – Ferdít a Budapesti Kormányhivatal?

XVII. kerület - Budapest Főváros Kormányhivatala több hatósági vizsgálatot is indított a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő Pesti úti idősek otthonában. Érdekel

Koronavírus gyanú Ecséden

Arold Péter Hírek Heves megye Egy ecsédi (Heves megye) lakós jelentkezett önként vizsgálatra, mert fertőzött területen járt. Láz és köhögési Érdekel

Közmeghallgatás

Budapest Főváros Közgyűlése 2019. december 11-én (szerdán) 17.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Fővárosi Önkormányzat közgyűlési termében (Főpolgármesteri Hivatal, Budapest Érdekel

Elkészült Budapest 2020-as költségvetése

Budapest idei költségvetése az esélyteremtés költségvetése, példa arra, hogy igenis lehet gondoskodni az elesettekről, az állampolgárokat be lehet vonni a Érdekel

Még hat nap

Arold Péter Április 27-től Budapest főpolgármestere kötelezővé teszi a védőmaszk használatát a fővárosban. Ezt a szokásos módján a Facebook oldalán Érdekel

A Fővárosi Önkormányzat reagálása a Pesti úti esettel kapcsolatban

Az elmúlt napokban politikai hangulatkeltéssel is felérő, egyes esetekben a rémhírterjesztés jogi kategóriáját is kimerítő, hazugságokon és ferdítéseken alapuló rágalomhadjárat Érdekel

A kormány Budapesten is feloldja

A fővárosiak példamutató együttműködése tette lehetővé, hogy újraindulhat az élet Budapesten - írta Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán. "A Érdekel

Segítsünk Ferencvárosnak

Önkénteseket keresünk az elkövetkező hetekre idősek segítéséhez, közérdekű információk minél szélesebb körbe történő eljuttatásához, mert erre valószínűleg nem lesz elegendő Érdekel

Hőkamera szűrte ki

Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast hétfőn a Liszt Ferenc-repülőtéren – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel. Érdekel

Felhívás

Védőfelszerelések gyártásához keresünk vállalkozásokat A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál annak érdekében szervezzük át tevékenységünket, hogy a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetben Érdekel

Kivizsgálás a Pesti úti idősotthonban történtek miatt

Az országos tisztifőorvos kivizsgáltatja, hogy megfelelő orvosi ellátást kaptak-e a fővárosi Pesti úti idősotthon lakói - közölte az országos tisztifőorvos Érdekel

Kálmán Olga is kapott

Kálmán Olga belépett a Demokratikus Koalícióba (DK) és politikai főtanácsadóként segíti Gy. Németh Erzsébet humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettes Érdekel

Elismeréseket adott át

Elismeréseket adott át Karácsony Gergely főpolgármester a főváros napja, Budapest egyesítésének 146. évfordulója alkalmából pénteken. Karácsony Gergely az ünnepségen azt Érdekel

A főpolgármester meghirdette a tiszta levegő, tiszta szív és tiszta kéz programját

A tiszta levegő, tiszta szív és tiszta kéz programját hirdette meg október 23-ai ünnepi beszédében Budapest új, ellenzéki főpolgármestere szerdán Érdekel

Kattintásvadász “kamuoldalak”

Kattintásvadász "kamuoldalak" olyan álhírekkel riogattak, amelyek szerint a koronavírus miatt budapesti pályaudvarokon többen összeestek és meghaltak. Közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt Érdekel

Tudni fogjuk az elhunytak korát nemét és más betegségét

A lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük. Így látható lesz a beazonosított Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

10 + tizenhat =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .