XVI. Őrségi Tökfesztivál

Koncertekkel és egy Guinnes rekordkísérlettel kezdődik pénteken a 16. Őrségi Tökfesztivál Szalafőn; az arra vállalkozóknak kétszáz métert kell parázson megtenniük – közölte az MTI érdeklődésére a fesztivál egyik szervezője.

Beszkics Csilla elmondta: a háromnapos rendezvény idején ebben az évben is kinyitják majd a portákat az őrségi szeres településeken, ahol tökből készített gasztronómiai érdekességekkel, kézműves bemutatókkal, népi játékokkal várják az érdeklődőket.
Nagyrákoson pénteken délután a tökmagköpesztéssel és a helyi tájházban egy kovácsműhely működésével ismerkedhetnek, Magyarszombatfán pedig a fazekas mesterség fogásaiba tekinthetnek be a kíváncsiak, és megismerhetik a cserépedényben főzés fortélyait is.
Szombaton az Őrség központjában, Őriszentpéteren tartják a XVI. Őrségi Tökfesztivál hivatalos megnyitóját, délelőtt töklámpásfaragással múlathatják az időt, de részt vehetnek akár ingyenes szűrővizsgálatokon, dietetikus tanácsadáson is.
Az Őrségi Nemzeti Park munkatársai az őriszentpéteri parkerdőbe várják az érdeklődőket, de lesz Tök Lottó sorsolás is.
A fesztiválprogramban fellép a Kerka Táncegyüttes, az Oszkói Daloskör, a Kis- Hétrét Együttes, bemutatkozik a Magyar Pálinka Lovagrend; élő koncertet ad a Lord együttes, este hétkor pedig Töklámpás felvonulást tartanak, zsonglőrbemutatóval és a Lorigo TSE táncbemutatójával. Az este a Greenin zenekar koncertjével zárul a szabadtéri színpadon.
Vasárnap is lesz Őriszentpéteren kézműves kirakodóvásár, vezetett séta a természetben, indulnak kézműves foglalkozások, mesekoncerttel kedveskednek a gyerekeknek, néptánccsoportok tartanak bemutatókat, fellép a Zalaapáti Harmonika Zenekar, a fesztivált pedig a Soulwave koncertje zárja.
Szalafőn a Pityerszeren kézműves őstermelők kínálják portékájukat, tökfaragást tanulhatnak, de akár bölények és vadlovak legelőjéhez is túrázhatnak az érdeklődők. Délután táncház, gyermekműsorok, vásári színjáték színesíti a forgatagot, majd a Boglya népzenei együttes műsora zárja a programot.

 

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .