Marad a BKV-vezér

Megosztom

Az SZDSZ támogatásával posztján marad Kocsis István, a BKV vezérigazgatója – nyilatkozta Steiner Pál MSZP-frakcióvezető a főpolgármesteri kabinet hétfői ülését követően. A BKV közleménye szerint a vezérigazgató feljelentést tett a rendőrségen.

John Emese SZDSZ-frakcióvezető közölte, hogy személyi döntést nem hoztak, ez fel sem merült az ülésen.

A BKV iránti bizalom helyreállítására törekedve a kabinet állásfoglalásban nyilvánította ki, hogy elítélik a vagyonvesztéssel járó BKV-s végkielégítési gyakorlatot éppúgy, mint azt, hogy a menedzseri szerződések tartalmát eltitkolták a tulajdonos önkormányzat és a cég felügyelőbizottsága (fb) előtt. A vezérigazgató jelentése és az fb vizsgálata alapján augusztus 26-ig minősítik Kocsis István tevékenységét, és ha indokolt, döntenek a felelősséggel kapcsolatban is.

Kocsis István az MTI-nek elmondta, hogy az fb jövő hétfői ülésére benyújtja javaslatait az általa szükségesnek tartott lépésekről, a szerződések újratárgyalásáról, a titoktartásért fizetett díj eltörléséről.

A nyári szabadságokat követő első ülésén a kabinet a több mint 30 téma tárgyalása előtt nulladik pontként foglalkozott a BKV-vezetői végkielégítésekkel kapcsolatos kérdésekkel. Az ülésnek ezen a részén a kabinet tagjain kívül jelen volt Kocsis István, valamint Lakos Imre (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke is.

Rendőrségi ügy

“Kocsis István már eddig is jelentős megtakarításokat ért el a munkaviszony megszüntetések kapcsán történt kifizetéseknél, de további csökkentésekre törekszik. A vezérigazgató feljelentést tett a rendőrségen” – írta közleményében a BKV, amelyben pontokba szedve cáfolják a vezérigazgató elleni vádakat.

“Kocsis kinevezése előtt 2007-ben 2,6 milliárd forint, 2008-ban 600 millió forint került kifizetésre munkaviszony megszüntetések miatt”,…”A vezérigazgató által kinevezett tanácsadók távozásukkor – bár munkaszerződésük szerint jogilag járt volna – közös megegyezéssel, végkielégítés nélkül távoztak”, “Amikor a BKV Felügyelő Bizottsága megtárgyalta a 2008. évi beszámolót, az ülésen részt vett a könyvvizsgáló is, aki záradék nélkül jóváhagyta a BKV Zrt. mérlegét” – áll a cég közleményében.

A BKV belső ellenőrzése elvégezte „A humánpolitikai igazgató munkaviszonyának teljes körű vizsgálata, valamint hasonló esetek feltárása” című vizsgálatot, melynek áttanulmányozása után a vezérigazgató ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a BRFK-n a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmény gyanúja miatt.


Megosztom

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .